Detektív történetek


1.
A széttört váza
(Bolhovitinov-Koltovoj-Lagovszkij :Furfangos fejtörő feladatok)


Tegnap a szokásosnál korábban jöttem haza a szolgálatból. Éppen asztalhoz ültem és vacsorázni kezdtem, amikor a szomszéd szobában valami leesett. Átszaladtam megnézni, mi történt, és láttam, amint egy férfi éppen kiugrik az ablakon, a padlón pedig ott hevert cserepekre törve a feleségem kedvenc vázája. A férfi után eredtem, de amint az utcára értem, a szemüvegem bepárásodott. Tudja mostanában hidegek az esték.
Megbotlottam a gereblyében, elestem, és szem elől tévesztettem a betörőt. Nagyon kérem vállalja el az ügyet, hiszen az illető bizonyára az egész lakást ki akarta fosztani. Ráadásul a feleségemnek - aki ma jön vissza a szüleitől - is meg kell magyaráznom, hogy hogyan tört össze a váza.
Nem értem - mondta a felügyelő - hogyan félhet annyira a feleségétől, hogy hamis nyomra akar vezetni egy nyomozót egy képzeletbeli betörőről költött mesével, mintsem hogy feleségének megmondaná az igazat.

Miért nem volt hajlandó Szemfüles felügyelő nyomozni ebben az ügyben?

Válasz


2.
Az elhagyott nyaraló
(Bolhovitinov-Koltovoj-Lagovszkij :Furfangos fejtörő feladatok)


November elején a Vági család elhagyta a nyaralóját, visszatért városi lakásába. Vági megegyezett a telekszomszédjával, hogy az majd az ő házára is ügyel. Újév után néhány nappal a szomszéd telefonon közölte Vágival, hogy a nyaralót kirabolták. Vági rögtön értesítette a rendőrséget és Szemfüles felügyelő nem sokkal ezután kihallgatta Vágiék telekszomszédját. „Tegnap éjszaka gyanús zajra lettem figyelmes” – vallotta a szomszéd.
„Nem törődve az erős faggyal, rögtön átmentem Vágiék nyaralójához. Be akartam nézni az ablakon, de az összes ablak jégvirágos volt, ezért nem láttam be a házba. Egy kis helyről lekapartam a jeget, így már bepillanthattam. Megdöbbenve vettem észre, hogy minden össze-vissza van dobálva. Reggel aztán az volt az első dolgom, hogy megtelefonáljam Vágiéknak a szomorú hírt.”
„Minden világos” – állapította meg a felügyelő. „Kérem, kövessen!”
Vajon miért gyanúsította a felügyelő lopással a segítőkész szomszédot?

Válasz


3.
Öngyilkosság vagy gyilkosság?-töprengett Szimat felügyelő.
- Csak gyilkosság lehet-vélte a segédje. Az asszonyt a vízzel teli fürdőkádban találtuk meg, felvágott erekkel. És semmiféle éles szerszám nem volt a közelében,amivel maga követhette volna el a tettet. Aztán meg itt van a naplója,amiben azt írja,hogy az elvált férje meg akarja gyilkolni.
- És ha éppen azért írta a naplót, hogy az elvált férjére terelje a gyanút?
- Na igen volt már olyan,hogy valaki holtában is bosszút akart állni a hűtlenné vállt férjén. Dehát van itt egy kulcskérdés. A penge. Miután felvágta az ereit nemigen tudott kimenni a kádból, hogy eltüntesse. Akkor meg hová lett?
Hiába tették tűvé a fürdőszobát a penge, vagy valamilyelyen éles szerszám után, a világon semmit nem találtak. Pedig az asszony valóban öngyilkos lett.

Válasz


4.
A villa titka
Lord Wintrop, egy krónikus alkoholista és mellesleg multimilliomos, ismét alaposan elázott egy partin, ezért a barátai elhatározták, hogy keményen megleckéztetik.
Tudni kell, hogy Lord Wintrop a kanadai Vancouverben élt egy villában, amely egy 200 holdas birtok közepén. egy völgyben állt. A villát és a kertet Lord Wintrop barátai tartották rendben. Nos, a barátok a leckéztetés részeként felépítették a kert és a villa pontos mását a legapróbb részletekre kiterjedően kidolgozva: a berendezés, a ruhák, a szappan, a fogkefe is tökéletes mása volt a vancouveri villában levőnek.
Azon az estén, amikor Lord Wintrop elázott. a barátai gyorsan repül..re rakták, és átszállították a másik kastélyba, amely Melbourne-ben, Ausztráliában volt. Lord Wintrop, részeg lévén, semmit nem vett észre. Mikor felkelt, nem érezte magát valami jól, úgyhogy bement a fürdőszobába, kinyitotta a hideg víz csapját, és megmosta az arcát. Amikor belepillantott a lefolyóba, ijedten kapta fel a fejét, és kiáltozni kezdett:
- Segítség, elraboltak!
Vajon miből találta ki Lord Wintrop, hogy nem a saját vancouveri kastélyában van?

Megoldás


5.
A nagy rejtély

A szálloda olyan volt, mint a felbolydult méhkas. Londinerek rohangáltak a lépcsőkön, a két portás pedig fejét összedugva tárgyalta az éjszaka eseményeit. A folyosókon ijedten beszélgettek a vendégek, a takarítónő kis csoportja némán várakozott. Kovács százados felsietett a lépcsőn és belépett az egyik szobába, mely előtt előírás szerint egy rendőr posztolt. A bűnügyi technikus ekkor lépett ki a fürdőszobából.
- Négy-hat órája halott. Szúrt seb! Egyetlen egy szúrás, a szíve közepébe! – mondta Kovácsnak, és intett a hullaszállítóknak, hogy vihetik.
- Várjanak! – mondta Kovács, és a kád mellé lépett. Lenézett a sápadt arcra, melynek fehérségét még jobban kiemelte a vértől vörös víz. – Hol a fegyver?
technikus megfordult. – Tényleg, hol a fegyver? – kérdezte ő is, majd fejét csóválva visszament a fürdőszobába.
Kováccsal ketten felforgatták a helyiséget, fegyvert nem találtak. Ekkor egy alacsony, bajuszos férfi állt meg a küszöbön.
- Hercule Poirot vagyok - mondta tört magyarsággal, és megemelte kalapját. A vak is láthatta, hogy ugyanúgy kopasz, ahogy azt megboldogult Agatha egykoron megírta. – Mi történt? – kérdezte.
- Örvendek Mösszijő Poaró! – mondta Kovács örömmel, és megszorította a feléje nyújtott kezet! – Gyilkosság! – jelentette ki magabiztosan.
– Ami furcsa az ügyben, úgymond önnek való rejtély kedves Poaró, hogy az ajtó belülről volt zárva, az áldozatot pedig szíven szúrták. Egyetlen egy szúrással találták el a szíve közepét. Ami még nehezíti a dolgot, hogy az ablak is zárva volt, szintén belülről, és nem találjuk az eszközt, amivel a gyilkosságot elkövették.
Poirot lehajolt, és közelről is megvizsgálta a hullát. – Eh bien! – mondta sóhajtva, és a csak oroszul tudó Kovács igazat adott neki. – Harasó – mondta mosolyogva, majd cigarettával kínálta a kiváló detektívet.
- Uram! – lépett be az őrt álló rendőr a fürdőszobába. – Colombo hadnagy várakozik a hallban. Beszélni szeretne önnel.
A százados kisietett és örömmel üdvözölte a bőlonkabátos hadnagyot. Míg a szoba felé sétáltak neki is elmesélte a különleges bűnügyet, majd köszönetét fejezte ki a folyosón izgatottan várakozó kamerák előtt a feletteseinek, akik lehetővé tették számára, hogy ilyen nagyszerű és jó hírű rendőrökkel dolgozhasson együtt.
Most már hárman álltak a lassan megdermedő hulla mellett, és veszettül vakargatták a fejüket.
- Uraim! Sherlock Holmes vagyok! – lépett a furcsa kalapos detektív a fürdőbe, és nagyítójával vizsgálgatta az addigra jócskán összetaposott nyomokat. – Ez meghalt! – jelentette ki magabiztosan, és a többiek elismerően néztek rá.
- Gyilkosság – mondta Colombo, és körülnézett, hogy kit is gyanúsítson be, akire aztán két órás kérdez-felelek elteltével rásüti, hogy gyilkos. Poirot méregette, egyáltalán nem tetszett neki a szótlan kisöreg.
- Maga uram, hol volt a gyilkosság ideje alatt? – tette fel az agyafúrt kérdést, hisz senki sem tudta, mikor történt a gyilkosság.
- Négy-hat órája tízóraiztam – felelte a kisöreg, majd ujjával a bőlonkabát hajtókájára bökött.
- Én ön kedves uram?
- Én a feleségemmel voltam! – kiáltott fel a hadnagy, majd halkan hozzátette. – Igaz, ezt nem tudom bizonyítani, mert őt még senki sem látta.
Ekkor az egyik londiner zuhant be a fürdőszobába, arcán egy hatalmas monoklival, majd egy jól öltözött, nyakkendős, öltönyös férfi ugrott rá, és elegánsan pofán vágta még kétszer-háromszor. Aztán felemelkedett a ronggyá vert londiner mellől, megigazította haját és nyakkendőjét, bemutatkozott. - Simon Templar vagyok, uraim! Az Angyal! – mondta megnyerő mosollyal.
Immáron öten próbálták kibogozni a rejtélyes bűnügyet, mely egy nem mindennapi gyilkosságnak álcázott bűnügy volt.
- Leszúrták, és nincs meg a fegyver! – hajtogatta Poirot.
- Az ajtó és az ablak belülről zárva, idegen nyomok nincsenek! – mondta Colombo.
- Gyilkosság volt, ehhez nem férhet kétség! – kiáltott fel egyszerre Kovács és Holmes.
Napok teltek el, az áldozat lassan megbüdösödött. Ám a kiváló detektívek nem mozdultak, hanem szürke kis agysejtjeiket dolgoztatva próbálták felgombolyítani a nem mindennapi bűnügy szálait.
És hét nap elteltével furcsa dolog történt.
Épp a halban gyülekeztek, hogy meghallgassák Hercule Poirot okfejtését a bűnügyről, amikor a küszöbön megjelent az egyik takarítónő, bizonyos Erzsike néni, született Hoppendoffer Zuárdné, és súgott valamit Kovács százados fülébe. Kovács először, mint aki nem hiszi el a hallottakat, megrázta a fejét, majd hosszan elgondolkodott. Aztán félrevonult a mesterdetektívekkel, és sokáig tanácskoztak, majd még egyszer felmentek a szobába és körülnéztek. Aztán intetek a hullaszállítóknak, hogy vihetik a már oszlásnak indult, büdös holttestet.
Majd elégedett arccal léptek ki a folyosóra, és az izgatottan várakozó újságíróknak részletesen beszámoltak nyomozásuk eredményéről. Az újságírók hangos tapsviharban törtek ki a beszámoló végén. - Bravó, bravó! – hallatszott mindenfelől. Ők pedig emelt fővel vonulhattak végig a piros szőnyegen, hisz zsenialitásuk ismét a póri többség fölé emelte őket.
A rejtélyt megfejtő Erzsike nénire a kutya sem volt kíváncsi, hisz azt sem tudták, hogy létezik, azt meg már pláne nem tudták, hogy mit is tett a bonyolult ügy megfejtése érdekében.
Úgyhogy Erzsike fogta a partvist, a rongyot a vödröt, és továbbra is tette a dolgát.
A detektívek pedig…, no de, az már egy másik történet.

Hogy halt meg az áldozat? Vagyis, mit súgott Erzsike a mesterdetektíveknek?

Forrás...

6.
Poirot szemügyre vette a helyszínt. A kis szobában halványan pislákolt a lámpabura nélküli izzó. Sejtelmes fényében a holttest úgy tűnt, mintha csak egy alvó ittas ember az asztalra dőlve aludna. Csak a háromlábú pókerasztal alatt képződött vértócsa jelezte, hogy a szobában gyilkosság történt. Az elborult sörösüvegek, és a hamutartóban összegyűlt cigarettacsikkek egy hosszan tartó kártyajátékra utaltak.
Poirot kihallgatta a három gyanúsítottat. A három vallomás így hangzott:
1. Éppen egy cigarettát akartam meggyújtani, amikor a lámpa kialudt. A pár másodpercnyi sötétség után, az illető már halott volt.
2. Én éppen a sörösüveg kupakjával akartam kitámasztani a bőlegő asztalt. A sötétség ugyan meglepett, de mire visszatért a világosság már kész is voltam a rögtönzött megoldással.
3. Én éppen a sörét szerettem volna elvenni tőle, amikor a lámpa fénye kialudt. A sötétségben már nem láttam volna az üveget és féltem, hogy kiborítom, így megvártam a világosságot. Akkor már halott volt.

Ki a gyilkos? Melyik alibi nem helyes?

Forrás: 1 vagy 2

7.
Hercule Poirot bátorítóan bólintott Japp főfelügyelőnek:
- Tehát mi történt a galériában? - a főfelügyülő előhúzott egy jegyzettömböt, kinyitotta, majd elkezdte sorolni feljegyzéseit.
- A nyombiztosok egyértelműen megállapították, hogy a gyilkosság éjfél és hajnali 1 óra között történt. Ezenkivül sikerült egy szemtanút találni, aki az említett időtartam alatt egy fénysávot látott a galéria egyik termében elsiklani. A hölgy pontosan szemben lakik a galériával.
Poirot összevonta szemöldökét, és aztán így szólt:
- És az illető Madame miért nem a rendőrséget hívta? - fordult oda a felügyelőhöz tágra nyílt szemekkel. - Végülis ez lenne a legkézenfekvőbb tett. - motyogta maga elé a kisember. A főfelügyelő helyeselte állítását.
- Valójában igaza van, de a hölgy csak 4 hete lakik a házban, és azt gondolta, hogy a fény egy éjszakai őrjárat következménye. Mindenesetre ezt állította. Mindeközben sikerült kiderítenünk, hogy a gyilkos a tetőn át jutott be a galériába, majd a pince egyik ablakán át távozott. A házban lévő ajtókat feszítővassal nyitotta ki. Magával vitt egy Van Gogh festményt, valamint egy aranyérmékből álló értékes gyűjteményt. A portást valószínű a menekülés közben ölhette meg. Az igazgató állítása szerint a betörés a jó öreg barátunkra, Boris Lutrinck-ra vall. Padlás, pinceablak, felfeszített ajtók, minden mellette szól. A sajtót még nem értesítettük.
- Bon! - helyeselte Poirot. - Beszélhetnék Monsieur Lutrinck-kal? - Japp felügyelő az ajtó felé mutatott, mire a detektív elindult, a felügyelő pedig követte.
A kihallgatóhelyiségben már ott ült a gyanúsított. Hercule Poirot biccentett felé, majd leült vele szemben. Átható tekintetével szinte az volt az ember érzése, hogy a lelke mélyéig látnak. Boris rögtön védekezni kezdett:
- Mit követtem el? Ártatlan vagyok! - felpattant a székéről. - Minden alávaló rágalom, amit ezek itt állítanak! - Mérgében fel-alá járkált, miközben Poirot így szólt:
- Monsieur Lutrinck, kérem foglaljon helyet! - szólt barátságosan, ám a férfi hangosan rákiáltott: - De nem akarok!
- Bon. Állva nehezebben tud koncentrálni a kérdéseimre Monsieur.
- De én nem akarok a kérdéseire felelni, el akarok menni. Nem csináltam semmit! - erre a felügyelő megfogta a vállánál fogva, a székhez vezette, és leültette. - Márpedig leülsz Boris. - mondta neki erélyesen.
- Merci bien, Japp főfelügyelő. Monsieur Lutrinck, most bebizonyíthatja nekünk ártatlanságát. Ha ez beigazolódik, akkor szabadon távozhat. Nes pa? - fordult oda Poirot Japp-hoz, aki bosszúsan biccentett. - Azt nagyon remélem! Miről van szó? Talán tudok néhány tippet adni az uraknak! - mondta gúnyosan egy mosoly kíséretében.
- Nocsak a mi barátunk tippet akar adni nekünk. Akkor úgy néz ki, hogy ő többet tud, mint mi ketten együttvéve. - mondta a felügyelő és kiváncsian közelebőlépett Borishoz. - Halljuk azt a tippet!
- Nem mondtam, hogy bármit is tudok az ügyről... Maga kiforgatja a szavaimat felügyelőúr... Mint már mondtam elsőként a barátaimmal kártyáztam, aztán elmentünk egy bárba, végül pedig nálam játszottunk még egy parti pókert kb. 23 órától hajnali 1-ig. Ők hazamentek, én meg aludni mentem.
- Exakt, Monsieur! Japp főfelügyelő kérem tartóztassa le. - szólt Poirot, akinek az utasítását a rendőrök követték, és a férfit elvezették a cellájába. - Mondja Poirot, miből jött rá, hogy valójában ő a tettes? - kérdezte csodálkozva Japp.
Na vajon te meg tudod mondani, mit válaszol a híres detektív, Hercule Poirot?
Poirot alaposan szemügyre vette a férfi holttestét. A hátán tátongó mély seb, kegyetlen emberre vallt. - Egy hegyes tárggyal végzett a gyilkos áldozatával. - jegyezte meg csendben. A szaunában a gyilkosság ideje alatt az áldozaton kivül még 3 ember tartózkodott. Az áldozat ügyvédje, akinél egy Notebook-ot találtak, az orvosa, akinél egy termosz volt, valamint a meggyilkolt férfi apósát, aki illóolajokat tartott kezében. Poirot alaposan kikérdezte őket, megvizsgálták a náluk lévő tárgyakat, de a gyilkos fegyvert nem találták meg. Aztán Poirot végül így szólt Japp felügyelőhöz: - Tudom, ki a gyilkos!

Megoldás


8.
Késes Bob esete Wrong felügyelő egy besúgótól megtudta, hogy az alvilág egyik legveszedelmesebb vagánya, Késes Bob, péntek délután négy óra tájban meg akar féltékenységből gyilkolni egy bérház legfelső emeletén lakó bármixernőt. Úgy intézte hát a dolgot, hogy két embere megfelelő helyen elbújjon a lakásban, s ha kell, készenlétben legyen.
A két nyomozó a függöny mögött foglalta el őrhelyét, így belátták a szobát, és az ablakon is kileshettek. Alig, hogy elhelyezkedtek, már észre is vették, hogy Késes Bob a szemben levő sarkon ácsorog, s olyan buzgón figyel néhány a mixernő háza felé létráskocsival közelgő szerelőt, mintha más szándéka nem is volna, mint bámészkodni.
A bérház elektromos vezetékének egyik drótját leszakította a reggeli vihar, nyilván azt jöttek megcsinálniaz overállos fiuk. De még meg sem állt a létráskocsi, Bob már elindult nagyráérősen a kapufelé.
Annyit elárulhatunk, hogy valóban a mixernőhöz igyekezett. Be is lépett a lépcsházba, majd megnyomta az automatalift hívógombját, s amikor a felvonó leérkezett, beszállt, szabályosan becsukta az ajtót, rányomta ujját a megfelelő emelet gombjára, mire a felvonó elindult. A detektívek mégis hiába várták, hogy megérkezzen a lakásba. Pedig biztosak lehetünk, hogy nem tudott a két reá várakozó nyomozóról…

Akkor meg hová tűnt? Mi történhetett vele?

Forrás

Megoldás


9.